Magukra maradtak a kisgólyák

2023. 06. 16., p - 17:17
kicsik_magukban

Miután betöltötték az egy hónapos kort, többször is magukra hagyták a kisgólyákat az elmúlt napokban a szüleik a magyarfenesi fészekben. Június 13-án este láttuk először szülői felügyelet nélkül a kicsiket. Aztán amikor próbáltuk ellenőrizni, hogy ez volt-e az első ilyen alkalom, azt vettük észre, hogy a nap folyamán már korábban, és egy nappal korábban is történt hasonló eset. A szülők egyelőre csak pár perces időszakokra hiányoztak a kicsik mellől. 
A kisgólyák immár megtanultak felállni, kelepelni, és már ők is kihátrálnak a fészek peremére elvégezni a dolgukat. A fészekből június 11-én reggel a felnőttek valamelyike kidobta a tojást, amelyikből nem kelt ki kisgólya. A tojás már egy nappal korábban kikerült a fészek peremére. 
A kisgólyák meggyűrűzését június 20-án reggel 9 órától tervezzük.