A tizedik évi élő közvetítést követhettük végig az elmúlt hónapokban a magyarfenesi gólyafészekből, valamennyi közül a legszomorúbbat. Tavasszal még azzal a reménnyel vártuk a gólyák érkezését, hogy visszatér a 8031-es gyűrűt viselő sáromberki gólya a párjával, és ők költenek majd a fészekben. Letakarítottuk a fészek leszakadt oldalát, és azt terveztük, hogy megpróbáljuk befogni a felnőttek egyikét, és jeladót rögzítünk rá. Már tanulmányoztuk is a csapdaállítás, beetetés technikáit, a jeladó-beszerzési lehetőségeket, valamint azt, hogy miként tehetnénk lehetővé a honlap követői számára, hogy önkéntesen maguk is hozzájáruljanak a jeladó beszerzési, működtetési költségeihez. A tervekkel azonban elő sem álltunk, mert már a gólyaszezon elején látszott, hogy idén sem számíthatunk stabilitásra, normális családi életre a fészekben.
Csak szokatlanul későn, április 10-én népesült be a fészek. Ekkor azonban nem a tavalyi gyűrűzött gólya érkezett, hanem egy tapasztalatlannak tűnő fiatal pár. Nagyon megkésve, április 22-én került az első tojás a fészekbe, majd kétnaponként további kettő. Ha nem történik tragédia, akkor is nehéz lett volna a kisgólyák kiköltése és felnevelése a nyár végi vonulásig. De tragédia sajnos történt, mégpedig a legkevésbé várt módon. A fészek tavalyi lakója, a sáromberki 8031-es idén is megkésve, május 3-án délután érkezett Magyarfenesre, elzavarta a pár órára magára hagyott tojót, és kidobálta a tojásokat a fészekből. Csak akkor sikerült elkergetni, mikor hazaérkezett a fiatal hím gólya is. Akkor a gólyapár együttes erővel visszafoglalta a fészket.
Mivel az egyik tojás nem esett le a földig, hanem fennakadt a fészek peremén az ágak között, a szülők megpóbálták megmenteni. Visszagörgették a fészek közepébe, és hosszú heteken át felváltva kotoltak rajta. A kisgólyának legkésőbb június elsején kellett volna kikelnie, de a szülők nem tudhatták, hogy nincs élet a tojásban, és a megszokott 34 nap helyett 64 napon át folytatták a kotlást.
Június 21-22-én hagyták először magára a tojást éjszakára, de 25-ig még egymást váltogatva ültek rajta. Ekkor vált bizonyossá számukra, hogy idén nem sikerült gyarapítani a családot. A felismerés nagy csalódást okozhatott, mert ezután már alig jártak vissza a fészekre.
Június 25-ről 26-ra töltötték otthonukban az idei utolsó éjszakát, és a következő hetekben már naponta csak percekre látogatták meg a fészket, aztán már egyes napok is kimaradtak. Július 13-án valamelyikük megpróbálhatta kidobni a tojást, mert az kikerült a fészek északnyugati peremére. Július 15-én egy újabb kísérlet nyomán a tojás a fészek déli peremén bukkant fel. Ott van jelenleg is. Tovább ritkultak a fészeklátogatások, melyek közül július 31-én jegyeztük fel az utolsót. Aznap délelőtt ismét együtt volt a gólyapár a fészekben másfél órára. Azóta átutazó gólyát sem rögzített a kamera.
Az idei évben azt tanultuk meg, hogy a vadon élő állatok körében kegyetlen, könyörtelen az élet. Egyetlen hiba (a hím pár órás távolléte) is elég volt ahhoz, hogy egy család utódok nélkül maradjon. Igen, ez is hozzátartozik a gólyák életéhez, ez is a természet része. Ennek ellenére, abban reménykedünk, hogy jövőre ismét békés, rendezett családi viszonyokat követhetünk, és újra elővehetjük a jeladó felszerelésének a terveit.
A projekt idei munkatársai voltak:
Gazda Árpád újságíró, a fészek szomszédja, a fotók és a hírek szerzője,
dr. Szabó D. Zoltán biológus, a megfigyelés szakmai vezetője,
Gazda Flóra, diák, az angol hírek fordítója,
Lázár Lehel, a honlap készítője,
Okos Zsolt, a közvetítés, és a hálózati problémák szakértője,
valamennyien a gólyamegfigyelési program önkéntesei.
Köszönjük, hogy idén is velünk tartottak. Visszavárjuk önöket 2027 márciusában is!