Hétfő reggel a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület gyűrűzési programja keretében meggyűrűztük a magyarfenesi fészekben nevelkedő kisgólyákat. A gólyák bal lábára egy-egy kis méretű fémgyűrű került, melyen a Románia felirat és egyedi azonosítószám szerepel. A nagyobb méretű fehér henger, amelyen hosszában egy távcsővel leolvasható, vagy lefényképezhető fekete szám látszik, a jobb lábukra, a combra került. A magyarfenesi gólyák a 8307, 8308, 8309, 8310-es számot kapták.
News
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai Beszterce-Naszód és Maros megye határán, Budurló település melletti halastó közelében fényképezték le június 20-án a Magyarfenesi gólyafészekben felnőtt, 2018-ban meggyűrűzött egyik gólyát. A 7250-es gyűrűt viselő gólya mintegy negyven másik gólya társaságában keresett élelmet a tó közelében fekvő réten. A csoportban két másik gyűrűzött gólya is volt: egyiknek nem sikerült leolvasni a gyűrűszámát, a másikat Homoródszentpálon gyűrűzték szintén 2018-ban.
Egy hónap sem telt el az óta, hogy kikelt az első idei kisgólya a magyarfenesi fészekben, és a négy kicsi már a szárnya bontogatását próbálgatja. Fejlődésük üteme bámulatos. Már szinte fele akkorák mint a felnőtt gólyák.
Az elmúlt napokban a kicsik megtanultak lábra állni, de azért az idő nagyobb részét fekvő vagy ülő helyzetben töltik. A lábon álló vagy térdelő kisgólyák feje immár lentről az utcáról is látszik. A kamera felszerelése előtt ilyen tájban tudtuk meg, hogy hány kicsit nevel a gólyapár.
Szerdán, június 3-án este először hagyták magukra pár percre a magyarfenesi gólyafészekben nevelkedő kisgólyákat a szüleik. A fiókák az első tojások feltörésétől számítva 19 napig élvezhették folyamatosan a felnőtt gólyák melegét, védelmét. A nap során két zápor is végigvonult a falun, mindkét esetben az egyik felnőtt gólya a szárnyával védte a kicsiket. Estére azonban kisütött a nap, és mind Leske, mind pedig Miska élelemért indult. Elsőnek Leske hozott eledelt a fészekre. A kicsik már megtanulták, hogy körbe álljanak az etetéskor.
Akár tananyaggá is válhat a gólyafészkek megfigyelése az a terv alapján, amit a Clujbird.ro csapata készített el, és amelyet a Milvus csoport is felkarolt. A terv arra tesz javaslatot, hogy pontosan mit is figyeljenek meg a magyarfenesi gólyafészkekből közvetített élőképeken a Clujbird.ro, és a sáromberki gólyafészkekből közvetített élőképeken a Milvus.ro oldalon.
A negyedik kisgólya is kikelt hétfőn, május 18-án dél tájban a magyarfenesi gólyafészekben. Így hát idén eddig minden a legkedvezőbb módon alakult a gólyacsalád életében. Leske valamennyi idei tojásából élet fakadt. Közben a gólyapár nekilátott a fiókák táplálásának. A fészekbe hozott élelmet kiöklendezik a kicsik elé, ők meg csipegetnek. A menüben szombaton egy béka is szerepelt, ez azonban túl nagy falatnak bizonyult az akkor még alig fél napos két fiókának, úgyhogy végül a büszke apa, Miska fogyasztotta el.
Szombaton, május 16-án este kibújt a harmadik kisgólya is a tojáshéjból a magyarfenesi fészekben.
Idén a költés az átlagos időszakban történt. Voltak ennél jobb és rosszabb évei is a magyarfenesi gólyapárnak. 2017 volt az első év, amikor beleláttunk a fészekbe. Ekkor május 19-én kelt ki az első kisgólya. 2018-ban május 9., 2019-ben pedig május 13. volt az első kisgólya érkezésének a dátuma. Arra következtethetünk, hogy idén is elég ideje lesz Leskének és Miskának, hogy augusztus elejéig felnevelje az utódokat, és felkészítse őket az afrikai útra.
Pénteken, május 15-én reggel kibújt az első két kisgólya a webkamerával megfigyelt magyarfenesi gólyafészekben. A fiókák 34 nappal az első tojás lerakása után törték fel a tojáshéjat. Reggel 8:45 óra tájt, mikor az ügyeletes Miska felemelkedett egy pillanatra a tojásokról, még csak az egyiknek sikerült a fejét kidugnia a héjból. Egy bő órával később már két kisgólya vált láthatóvá. Az elsőnek teljesen sikerült elhagynia a tojáshéjat, a másodiknak csak félig sikerült kiszabadulnia.
Meglehetősen nagy volt a forgalom a magyarfenesi gólyafészek környékén az elmúlt napokban. Kedden, május 5-én egy több mint húsztagú, szerdán, május 6-án pedig egy 11 tagú gólyacsapat szállt el a falu fölött felfelé a Fenes patak völgye mentén. Ugyan magasan szálltak, és nem közelítettek a fészekhez, de Leske és Miska fontosnak tartotta kelepeléssel jelezni, hogy ez a hely foglalt. Minden bizonnyal fészek nélküli, kajtár gólyák voltak.
Amíg költik a gólyák a tojásokat, és nem történnek szenzációs események, hadd szóljunk pár szót Magyarfenes településről is, ahol Miska és Leske fészke áll. A település 22 kilométerre fekszik Kolozsvár központjáról, 15 kilométerre a város peremétől a Fenes patak völgyében, az A3-as észak-erdélyi autópálya mellett. A település nevét a Fenes patakról kapta, mely Kisfenes (Finișel), Tordaszentlászló (Săvădisla), Magyarfenes (Vlaha) és Magyarlóna (Luna de Sus) érintésével Szászfenes (Florești) határában ömlik a Kisszamosba.
Sokat áztak a magyarfenesi gólyák az elmúlt héten, amikor szinte minden nap eleredt az eső. Az esős időszakokat azonban napsütésesek követték, így volt alkalom a szárítkozásra is.
A tojásokat soha nem hagyták megázni. Az ügyeletes mindig a testével védte, és melegítette a négy tojást.
A vasárnap délutáni zápor idején Miska a szomszédos villanyoszlop lámpatestén álldogált. Szemét végig a fészken tartotta. Aztán, ahogy csillapodott az eső, elindult táplálékot keresni.
Ismét meg kellett kedden védeniük a fészküket a magyarfenesi gólyáknak. Délután 15:10-kor két idegen gólya kezdett körözni a fészek fölött. Többször is eltávolodtak, majd visszatértek, és az egyikük meg is próbált leszállni a fészekre. Az volt a különös, hogy ezúttal szinte nesztelenül zajlott az ütközet. A fészek védői nem kelepeléssel, hanem a puszta megjelenésükkel mutattak fel erőt.
A csatáról készült fényképeket a képgalériában nézhetik meg.
Most már biztosra mondhatjuk, hogy idén nem lesz több tojás a magyarfenesi gólyafészekben. Leske és Miska négy kisgólya kiköltésére, felnevelésére tesz kísérletet. A gólyapár felváltva ül a fészken, őrségváltáskor általában meg is forgatják a tojásokat.
A fészekbe április 18-án hajnalban került az idei negyedik tojás. Leske április 11-től kétnaponta tojta a tojásokat, általában késő este, 21:40 és 23 óra között, de az utolsó tojás éjfél után került a fészekbe.
A webkamerára szállt le szombat délelőtt egy betolakodó gólya. 10:44-kor Leske egyedül ült a fészken. Az idegen nagyjából egy időben érkezett a hazatérő Miskával. A magyarfenesi hím gólya már a levegőben próbálta elkergetni, de ez nem sikerült. Miska a fészekre, az idegen a kamerára szállt le, ahol körülbelül egy percet időzött. Aztán Miska megelégelte a hívatlan látogató jelenlétét, és a fészekről elrugaszkodva nekiugrott a betolakodónak, akinek menekülnie kellett. A győztes összecsapás végén maga Miska szállt a kamerára, hogy megmutassa: ki az úr a környéken.
Beköszöntött a fészekcsaták kora a webkamerával megfigyelt magyarfenesi gólyacsalád életében. Szinte minden nap közelednek a fészekhez idegen gólyák, amelyek szívesen beköltöznének Miska és Leske otthonába.
Az ortodox húsvétet sem hagyták újabb tojás nélkül a gólyáink. Szombaton, április 18-án hajnalban Leske letojta a negyedik tojását a magyarfenesi gólyafészekben. Míg két nappal ezelőtt a harmadik tojás már este 22 óra előtt a fészekbe került, ezúttal éjfélkor még nem volt meg a negyedik.
Az este során többnyire Miska ült a tojásokon. Leske, a tojó ott álldogált mellette. Nem sokkal éjfél előtt aztán addig piszkálta a csőrével Miskát, míg a hím át nem adta a helyét. Ez után születhetett meg a negyedik tojás.
Húsvéthétfőn, április 13-án este 22 óra tájt Leske letojta a második tojást. Köszönjük, hogy aki élőben követte az eseményt, azonnal értesített a fejleményről. 15-én, 17-én, és 19-én este várjuk az újabb tojásokat.
Elsősorban a reggeli órákban a gólyapár nagy erőbevetéssel munkálkodik a fészek tatarozásán. Immár sikerült olyan elágazó ágakat is hozniuk, amelyek egyelőre nem pottyantak le.
Leske húsvét szombatján, április 11-én késő este tojta az idei első tojását a magyarfenesi fészekbe. Ezúttal Miskában, a párjában nem merült fel a hűtlenség gyanúja, így ez a tojás a fészekben maradt. Mint emlékezetes, tavaly Miska érkezése előtt Leskének volt egy egyéjszakás kalandja egy átutazó gólyával. Ezt – számunkra megmagyarázhatatlan módon – Miska is megérezte, és az első két tojást kidobta a fészekből. Az elmúlt évek tapasztalata szerint kétnaponta, este 10 és 11 óra között kerül egy-egy újabb tojás a fészekbe. A kotlás akkor kezdődik, amikor már 2-3 tojás összegyűlt.
Erősen felgyorsultak az események kedden, április 7-én a magyarfenesi gólyafészekben. Délelőtt, 11:05 órakor Leske társat fogadott a fészekbe. Eleinte azzal próbált kedveskedni az érkezőnek, hogy a csőrével a fejét borító tollak között turkált, majd hamarosan párzani kezdtek. Ezt később többször is megismételték. Ez a gólya mintha kevésbé hasonlítana a tavalyi Miskára, mint az, amelyik vasárnap töltött fél órát a fészekben, de nem merünk már elhamarkodott megállapításokat tenni.
Vasárnap, április 5-én 13:43 órakor hosszú, két szólamban előadott kelepeléssel adták hírül a magyarfenesi gólyák, hogy újra párban vannak. A kamera idősűrítéses (time-lapse) felvételeit visszatekintve úgy tűnik, ezúttal egyszerre, vagy nagyon kis különbséggel érkeztek a fészekre. Az újonnan érkezett gólya Miskának tűnik, ugyanolyan hullámosnak látszik a szeme körüli fekete folt, és ugyanolyan kopottnak látszik a csőre, mint a tavalyi Miskának volt, de további elemzések szükségesek, hogy ezt kijelenthessük.
Április elsején reggel mínusz hét fokig csökkent a hőmérséklet Magyarfenesen a gólyafészek közelében. Leske többnyire az egyik lábát és a csőrét a tollai közé rejtve fél lábon gubbasztott a fészekben. A gólyák ezzel a módszerrel próbálják csökkenteni testük hőveszteségét. Napfelkelte után a fészekben sütkérezett. Ezúttal nem indult el korán élelmet keresni, mint a korábbi reggeleken. Tudja, hogy ebben a hidegben egyetlen táplálékállata sem mozog, így aligha találna harapnivalót.
Csütörtökön, március 26-án 15:49 órakor leszállt az idei első gólya a magyarfenesi fészekre. Egy rövid kelepelés és tollászkodás után el is repült nyugat felé, majd bő fél óra múlva tért vissza. A fényképek alapján nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Leske érkezett haza, a tavalyi tojó.
A gólyafészekben pár órával az érkezése előtt olvadt el az utolsó hófolt.